Galaxy S5 Dx néven érkezik a zászlóshajó mini változata?

Czipperer Dia - 2014. május 9.

Ha minden igaz, a Samsung Galaxy S5 mini változata Dx néven érkezik a piacra. A modell a Samsung.com oldalán bukkant fel egy rövid időre, melyet az @evleaks meg is örökített.

Néhány hónappal ezelőtt, a Mobile World Congressen (MWC) jelentette be a Samsung új zászlóshajó okostelefonját, a Galaxy S5-öt. Azóta pedig már a prémium változatról és a kistestvérről is keringenek a pletykák.

Az @evleaks szivárogtatott ki egy képet, melyen egy Samsung Galaxy S5 Dx névre hallgató modell látható a Samsung angol oldalán. Az aloldalt azóta már eltávolították, a kép viszont tovább kering. A fotó alapján a kompakt változatról van szó, amely ezek szerint a „mini” jelző helyett a „Dx” nevet viseli majd. Ez abból valószínűsíthető, mert korábban a Sammobile kiszivárogtatta az SM-G800 modellszámú mobil részleteit, amely maga az S5 mini változata. A képen jól látszik, hogy az URL-ben is ez a modellszám szerepel.

Egyebek mellett az is jól látszik, hogy több színben is elérhető lesz a készülék (ezüst, kék, fehér, citromsárga, barnás sárga), és a szintén februárban debütált okos kiegészítők is kaphatók lesznek hozzá.
 


Az előzetes információk szerint a zászlóshajó mini változata 4.4. KitKat rendszerrel a fedélzetén, 4,5 hüvelykes kijelzővel (720p), négymagos Snapdragon 400 chipsettel, 1,5 giga memóriával, 16 giga tárhellyel, valamint 8 megapixeles hátlapi és 2 megapixeles előlapi kamerával kerül majd forgalomba. Egyelőre nem tudni, mikor érkezik, de ha már a hivatalos oldalon is felbukkant, remélhetőleg nem kell sokat várni a bemutatóra sem.

 

Forrás: Androidcentral.com

Vissza