Miért a Passport lehet az eddigi legjobb BlackBerry?

Farkas Norman - 2014. június 25.

Szeptemberben debütál a BlackBerry első óriásmobilja, a teljes QWERTY gombsorral felvértezett Passport. Összegyűjtöttük a legfontosabb érveket, miért ez a formabontó készülék lehet a kanadai gyártó megmentője.

A múlt héten megtudtuk, hogy a BlackBerry nyereséggel zárta a legutóbbi pénzügyi negyedévet, a cég mobil platformja, a BlackBerry 10 pedig az ősz folyamán frissül, s ennek keretében hivatalosan megjelenik benne az Amazon App Store a teljes kínálatával együtt, ami mintegy 240 ezer androidos alkalmazást foglal magába. Mindezek tudatában joggal csillanhat fel a BlackBerry rajongók szeme, de a fejlemények sora még nem ért véget, hiszen megjelent egy sajtófotó a gyártó két új, ősszel debütáló okostelefonjáról, melyekről eddig csak keveset hallhattunk.

A korábban Q20-ként híressé vált Classic és a Windermere kódnevű Passport modellekről van szó, melyek közül utóbbi lehet a BlackBerry megmentője, aminek népszerűségét meglovagolva a kanadaiak idővel újra a mobilpiac egyik legmeghatározóbb szereplőjévé válhatnak. Nézzük meg, melyek azok a tények, amik a BlackBerry Passport diadalát vetítik előre!

1. Nagy kijelző – több tartalom

A Passport előlapján egy 4,5 hüvelykes, 1440 x 1440 pixel felbontású érintőkijelző terül el. A QWERTY gombsorral szerelt készülékek körében példátlan nagyságú megjelenítő jóvoltából a felhasználó egyszerre több adatra nyer rálátást. Kényelem szempontjából is nagy jelentőséggel bír a méretes kijelző, hiszen sokkal pontosabban szerkeszthetők rajta keresztül például a dokumentumok, táblázatok, sőt a mindennapi használat során is egyszerűbb kezelhetőséget biztosít.

2. Egyesül a QWERTY-s és az érintőkijelzős világ

Mivel a méretes kijelzőn túl egy fizikai QWERTY gombsor is helyet kapott a Passport repertoárjában, a készülék kvázi egyesíti e két világ előnyeit. A nagy megjelenítőn élvezhető minőségben internetezhetünk vagy filmezhetünk, a fizikai gombsor pedig lehetővé teszi a hosszabb e-mailek kényelmes megírását, ami egy virtuális gombsoron kevésbé pozitív élmény. További pozitívumként írhatjuk fel  bár erről majd csak a gyakorlati tapasztalatok tükrében bizonyosodhatunk meg –, hogy a Passport háromsoros billentyűzete újszerű módon érintésérzékeny képességgel rendelkezik, így a megszokott lehetőségeken túl egyéb megoldásokat is kínál, melyek révén még egyszerűbbé válik a szövegszerkesztés (pl. szövegkijelölés, görgetés, ékezetes betűk bevitele, szövegtörlés stb.) az eszközön.

 

 

3. Stabilitás és biztonság

A Passport értelemszerűen a BlackBerry 10 operációs rendszer köré épül, mely a gesztus-alapú vezérlés révén egyszerűen kezelhető, ugyanakkor gyorsan és stabilan fut. Ezeken felül a platform ütőkártyája azokban a biztonsági megoldásokban rejlik, amik ideálissá teszik arra, hogy a vállalati ügyfelek, illetve a kormány is használja őket.

4. Vége az alkalmazás krízisnek

A BlackBerry 10 legnagyobb hiányosságaként a kevés rendelkezésre álló alkalmazást szokták felhozni. Ezt a problémát egy csapásra megoldhatja az Amazon App Store hivatalos megjelenése a platformon, ami – ahogy már fent is említettem – cirka 200 ezer androidos appot kínál majd letöltésre a BlackBerryk számára. A kibővült paletta a rendszer 10.3-as rendszerfrissítésével érkezik, azaz a szeptemberben bemutatkozó Passporttal már kedvünkre csemegézhetünk az alkalmazásokból.

Természetesen a nagy előnyök mellett néhány hátrány is felírható a Passporthoz. Például nem a szimpla okostelefonok, hanem a kevésbé elterjedt phabletek kategóriáját képviseli, így kevesebb az esélye a népszerűségre. A BlackBerry nyilván úgy gondolja, hogy a nagyágyúra vágyók majd a Passportra teszik le voksukat, akik pedig kompaktabb, de hasonlóan okos megoldást szeretnének, a Classic személyében találnak ideális társra. Nagy kérdés, hogy vajon bejönnek-e a cég számításai, hiszen nincs túl sok lehetősége, mivel ebben az évben a Passport és Classic modellek mellett csupán egy telefonnal rukkolt elő (BlackBerry Z3), mely a fejlődő országok meghódítására született.

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza