Beszédes élőképeken az LG G4

Farkas Norman - 2015. március 27.

Több jó minőségű élőfotó bukkant fel az interneten az LG hamarosan debütáló zászlóshajójáról, a G4-ről. A képek tanúsága szerint a csúcsmobilt kapacitív tollal is felvértezi a dél-koreai gyártó.

Már több látványtervet is láthattunk az LG várhatóan április végén bemutatkozó nagyágyújáról, a G4-ről. A cég idei zászlóshajó-okostelefonjának tekinthető jövevényről most egy csokornyi élőkép is napvilágra került, hála az XDA Develeopers fórum egyik tagjának, s3rv1cet3ch-nek.

A fotókat nézegetve rögtön szembetűnik az újdonság és a G3 közötti hasonlóság, viszont felfigyelhetünk néhány árulkodó különbségre is. Például a G4 hátlapján figyelő kameraszenzor nem kerek, hanem szögletes, a telefon ugyanezen oldalán található bekapcsoló gomb pedig téglalap alapú. Az egyik felső sarokban megfigyelhető a burkolatból kihúzható kapacitív toll (stylus) vége, ami számos újdonságot hozhat a készülék kezelésébe, de simán előfordulhat, hogy nem is egy tollról, hanem egy TV-vevő antennáról van szó, amely a mobil Dél-Koreába szánt változatában kaphat majd helyet. Persze felmerül az a lehetőség is, hogy nem is a G4, hanem egy teljesen más modell pózol a fotókon – mondjuk az év második felére várható G4 Note phablet, amiről eddig csak pletykákból hallhattunk.

 

 

Bár a Yonhap News értesülései szerint az LG G4 5 hüvelykes, 2560 x 1440 (QHD) felbontású kijelzője hajlított lesz, a képen szereplő mobil megjelenítője abszolút síknak tűnik. Akármi is legyen az igazság ezzel kapcsolatban, azt azért  biztosra vehetjük (a képek alapján is), hogy a telefon fedélzetén az Android 5.0.2 Lollipop operációs rendszer teljesít majd szolgálatot a piaci megjelenés első napjától fogva.

 

 

Néhány sasszemű rajongó azt vette észre a friss képek vizslatása közben, hogy a rajtuk szereplő mobil szoftverének baseband verziójában fellelhető az „M8926” azonosító, ami a Qualcomm Snapdragon 610 chipset jelenlétére utal. Mivel igen kevés esély van rá, hogy ezzel a lapkával kerül piacra az LG új nagyágyúja (sokkal inkább a Snapdragon 810 chipset az esélyes), arról lehet szó, hogy a képeken csak egy nem végleges prototípus látható, ideiglenes hardverrel a fedélzetén.


 

[Forrás: Engadget]

Kulcsszavak: LG G4, LG, fotó
Vissza