Mikor, milyen árral érkeznek az első WP8 alapú mobilok?

Farkas Norman - 2012. szeptember 10.
Már több külföldi kereskedő oldalán felbukkantak a Windows Phone 8 platform első képviselői az előrendelhető mobilok között. A jelek szerint a Samsung Ativ S nem lesz olcsó, ára még a PureView technológiával felvértezett Nokia Lumia 920-ét is felülúlja.

Már két gyártó - Nokia és Samsung - is bemutatta első Windows Phone 8 rendszerű üdvöskéit, ám a készülékek megjelnéséről, illetve árukról nem közöltek információkat.

Ahogy az újdonságok megjelenése előtt általában lenni szokott, néhány viszonteladó felvette az előrendelhető modellek listájára a kütyüket, melyekhez várható árakat is mellékelt.

A cseh Smarty kereskedő a Nokia Lumia 920 árát 610, a Lumia 820-ét 508, a Samsung ATIV S-ét pedig 631 euróban állapította meg, a svájci Digitec pedig - ugyanebben a sorrendben - svájci frankból átszámítva cirka 617, 535 és 670 eurót kérne el a készülékekért.

Utóbbi kereskedő november közepére ígéri a Lumia 820- és október közepére a Lumia 920 érkezését. A csúcsmodell premierje így kissé korainak tűnik, hiszen a WP8 hivatalosan csak később, október 26-a után válik elérhetővé. A Samsung újdonságára vonatkozóan egyik eladó sem említ megjelenési dátumot.

A Winfuture.de részben alátámasztja a svájci üzlet által megadott információkat, ugyanis értesülései szerint a Lumia 920 október közepén, kistestvére, a Lumia 820 pedig két héttel később jelenik meg a boltokban. A német oldal - ellentétben a fentiekkel - 450 euróra lőtte be a Lumia 820 árát, a Lumia 920-hoz pedig 600 eurós árcédulát jósol.

Samsung Ativ S

Összességében tehát arra jutottunk, hogy a Lumia 920 a WP8 késői érkezésének dacára valószínűleg októberben ladol a piacon, átszámolva körülbelül 170-175 ezer forintos áron. A 4,3 colos, 800 x 480 pixel felbontású kijelzővel és kétmagos Snapdragon S4 processzorral szerelt Lumia 820 néhány héttel a "bátyja" után landol a piacon, cirka 130 ezer forintos árcédulával. A Samsung Ativ S ára vélhetően mindkét Lumia mobilét meghaladja, s érkezésének dátuma továbbra is rejtély.

Érdekesség, hogy a 4,5 hüvelykes HD (1280 x 768 pixel) kijelzővel felvértezett Nokia Lumia 920 egy olcsóbb, 4G LTE modem nélküli változatban is piacra kerül Kelet-Európában és a fejlődő országokban.

Nokia Lumia 920 és Lumia 820

 

 

 

 

[Forrás. WMPoweuser, everythingWM]

Vissza