Samsung App Mix: ingyenes magyar alkalmazáscsomag okostelefonokra és táblagépekre

Kütyü Magazin - 2012. október 4.

Október közepétől ingyenesen elérhető a Samsung androidos okostelefonjaira és táblagépeire a vállalat exkluzív, magyar alkalmazásokból álló appcsomagja, amely a rajtnál 11, de az év végére már 15 hasznos programot fog tartalmazni. A Samsung App Mix sokoldalú alkalmazásaival minden Android 2.3-as vagy frissebb rendszerrel felszerelt Samsung okostelefon és táblagép tulajdonosa ingyenesen jut hozzá magyar tartalmakhoz.

Hazánkban is egyre nagyobb számban és arányban kerülnek forgalomba okostelefonok, egyre szélesebb rétegek használják aktívan a néhány évvel ezelőtt még az informatikusok játékszerének tartott készülékeket. Az ő igényeiket szolgálja ki az a mintegy 675 ezer alkalmazás, amely letölthető az Android alkalmazásboltjából, a Play Store-ból, valamint a Samsung Apps-ból. Az alkalmazások döntő többsége azonban természetesen a világnyelveken, a legnagyobb országok lakói számára készül, a hazai applikációk aránya elenyésző. A magyar alkalmazáspiac pedig még nem elég erős és nagy ahhoz, hogy megfelelően motiválja a fejlesztőket új programok létrehozására – nem véletlen, hogy sok népszerű alkalmazás hobbiprojektként készül.

Ezt felismerve döntött úgy a Samsung Magyarország, hogy a hazai okostelefonos felhasználók igényeire odafigyelve létrehozza a Samsung App Mix-et. Az App Mix Android rendszerre írott alkalmazásait minden kompatibilis Samsung okostelefon és táblagép tulajdonosa ingyenesen letöltheti, jelentősen javítva ezzel készülékei hazai használhatóságát.

Az alkalmazások a korábban megvásárolt Samsung-telefonokra utólag tölthetők le a Samsung Apps áruházból, míg az újakra a keretalkalmazás hamarosan már előtelepítve érkezik. A Samsung App Mix nevű keretalkalmazás birtokában mindenki maga döntheti el, hogy a magyar applikációk közül melyeket kívánja ingyenesen letölteni.

A „Samsung App Mix” minden korosztály számára tartogat izgalmas és hasznos alkalmazásokat, lássuk, pontosan mely programok kerültek be a repertoárba!

Október közepétől elérhető:

- MTVA Médiatár: a Samsung Smart TV-khez hasonlóan ezentúl a Samsung okostelefonokon is a felhasználók rendelkezésére áll az MTVA Médiatárának páratlan választéka, beleértve számos népszerű film, sorozat, mese archívumát.

- PocketGuide: a PocketGuide hangalapú városnéző túrákat kínál belföldön és a világ 85 nagyvárosában. Az alkalmazás ingyenesen az összes belföldi, és egy szabadon választott külföldi túrát tartalmaz a Samsung felhasználók számára, de természetesen további túrák is vásárolhatók hozzá.

 

- VinCe Bor: borszakértőknek és alkalmi borfogyasztóknak is számos érdekességet tartogat. A felhasználók egyedi jellemzők alapján kereshetnek a különböző borfajták között, a kiválasztott bort speciális boradatlap ismerteti, ami megosztható a Facebookon vagy akár e-mailben is. A menüválasztékot pincekereső, boresemény-ajánló és étel-bor párosító funkciók is gazdagítják. A szoftver különlegessége, hogy adatbázisa folyamatosan bővül, minden, a VinCE magazinban tesztelt bor időről időre bekerül a rendszerbe.

 
 

 

- VinCe Gasztro: a több mint 200 recept közül a felhasználók hangulatához és az alkalomhoz illő ételt ajánlja, továbbá fesztiválajánlót és gasztrolexikont is tartalmaz. Különlegessége az intelligens bevásárlólista, amely egy menüsor esetén összesíti a különböző fogások alapanyagigényét.

- Port.hu Kiállítás: a magyarországi állandó és időszaki kiállítások, tárlatok és múzeumi programok iránt érdeklődők egy helyen megtalálhatják az összes őket érdeklő hazai eseményt, miközben helyszín és program alapján is kereshetnek.

- Kincs Gyermekmagazin: a szülőknek, pedagógusoknak készült alkalmazás 0-14 éves korosztálynak szóló programokhoz nyújt óriási segítséget, mert megkönnyíti az eligazodást a sok száz, óvodásoknak és általános iskolásoknak szóló szabadidős lehetőség között, napi bontásban is. A magazin tematikus bontásban ajánl színházi, mozis, szabadtéri műsorokat, kiállításokat, múzeumokat, koncerteket. A folyamatosan frissülő lista jelenleg 250 helyszínt, 200 különböző programot és 500 programidőpontot tartalmaz.

 

- Légszennyezettség: az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai alapján jeleníti meg a légszennyezettségi szinteket Magyarország területén. Az adatbázisban mintegy 60 mérőállomás található országszerte, amelyek a levegő kén-dioxid, nitrogén-dioxid, nitrogén-oxid, szén-dioxid, ózon és szálló por tartalmát mérik.

- Budapesti Illemhelyek: segítségével a fővárost nem tökéletesen ismerő felhasználók is azonnal megtalálhatják azokat az illemhelyeket, amelyek hozzájuk legközelebb esnek. A program nem csak a helyszínről ad tájékoztatást, hanem árakat és extra szolgáltatásokat is listáz, fényképekkel segítve az ilyenkor kiemelten fontos, gyors tájékozódást.

- Mesekönyvek: rövid, interaktív könyvecskék formájában, Fodor Annamária színésznő narrációjával mutatja be a Hófehérke, a Holle anyó, A három kismalac, valamint A sün és a nyúl meséket a gyermekek számára.

- Fashion Issue: bemutatja a legújabb trendeket, a hazai és a nemzetközi divatszcéna aktualitásait, keresője ismeri az összes fontosabb magyar divatüzletet. Praktikus információkat, hasznos tippeket ad az öltözködéshez és a stílushoz, de a divaton túl az életmód, design, a kortárs művészet és az irodalom is megjelenik benne.

 

- Tudatos fotózás: A fotózás iránt érdeklődő amatőröket és laikusokat vezeti be a fényképészet világába, látványos és érzékletes példák segítségével magyarázva el nekik az alapvető tudnivalókat a fotográfia területéről.

 

Még idén elérhető lesz:

- Samsungsport: a sportrajongók számára szállít sporthíreket a világ minden tájáról, a nap 24 órájában.

- Schef a családban: a szezonális magyar ételek pontos receptleírását tartalmazza, segítségével elsajátíthatók azok a konyhai mûveletek is, amelyeket csak szakácsiskolában lehet megtanulni – nem csak szövegesen, hanem videókon keresztül is.

- Esküvő szervező: hatalmas segítséget nyújt a házasság előtt álló pároknak, hogy kapkodástól és zökkenőktől mentes legyen a készülődés az esküvőre.

- Jön a Baba: már a várandósság kilenc hónapja alatt is hasznos információkkal látja el a kismamákat, és információt nyújt nekik a baba fejlődésével kapcsolatban, a szülés után pedig praktikus babanaplóként funkcionál. Ezen felül többek között súlytáblázat és babanév-kereső is megtalálható benne.

Vissza