Megérkeztek a Windows Phone 8.1-es Lumiák – 630, 635 és 930

Czipperer Dia - 2014. április 3.

Három új Lumia modellel rukkolt elő a Nokia a Microsoft Build 2014 rendezvényen. Az új készülékeken már az új Windows Phone 8.1 rendszer teljesít szolgálatot, de nemsokára valamennyi Windows Phone 8-as Lumia készülék is megkapja a frissítést.

Új készülékek a színen

Korábban már beszámoltunk nektek arról, hogy a Nokia három új Lumia modellel is készül, és gyanítható volt, hogy a Build 2014 konferencián hullik le róluk a lepel. A trió megérkezett, méghozzá Windows Phone 8.1-gyel a fedélzetükön. 

Megtaláljuk köztük a vállalat új zászlóshajó mobilját, a 930-at, de az első dual-SIM-es telefon, a 630-as is ott van a sorban. A Lumia 635 modell a 630-cal karöltve a megfizethető készülékek táborát erősíti.

Windows Phone 8.1 élmény

A készülékeken már a legújabb, Windows Phone 8.1 rendszer teljesít szolgálatot, mely egészen más felhasználói élményt kínál a fogyasztóknak. A rendszert további egyedi Lumia funkciókkal színesítették. 

Az új operációs rendszer számos újdonságot tartogat a usereknek, például az élő csempékről több információt olvashatnak le, gyorsabb szövegbevitel kínál a Word Flow billentyűzet, és az Action Center pedig közelebb hozza a felhasználókhoz a kedvelt tartalmakat, a fontos értesítéseket. 

Bár egyelőre még csak az USA-ban, de elérhető lesz a Cortana is, amely a készüléktulajdonosok személyes virtuális asszisztenseként funkcionál. Korábbi cikkünkben videón is láthatjátok, hogyan is működik a Siri kihívója. 

A jövőben pedig a Windows Phone 8 rendszerű Lumiákra is érkezik az új verzió, amely vezeték nélküli frissítés formájában Lumia Cyan néven érkezik.  

Windows Phone 8.1

A Nokia frissítette Imaging SDK 1.2 Beta csomagját is, amellyel a fejlesztők képalkotó alkalmazások újabb generációját hozhatják létre. A megoldás képszerkesztési lehetőségek és filter effektek együttesét kínálja Windows Phone 8.1 és Windows rendszert futtató eszközökre. A vállalat azt is bejelentette, hogy az új SensorCore SDK tesztelése jelenleg kiválasztott partnerek segítségével zajlik. 

Mit tudnak az új Lumiák?

A Nokia szerint ezek az új modellek egyesítik a Lumiák legjobb tulajdonságait a Microsoft fejlesztéseivel, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a friss rendszer a fedélzetükön. Nézzük, mit tudnak az új modellek!

Lumia 630 és 635 

Ez a két új készülék a megfizethető telefonok sorát erősíti. Igazából nem a szó szoros értelemben vett két külön modellről van szó, hanem egy készülék két változatáról. Kicsit zavaró, és nem teljesen világos, miért adott a Nokia külön modellszámot nekik, de, ha már így alakult, nézzük, miben különbözik a két változat. A Lumia 630-as a 3G-s, nem LTE-képes egy és két SIM-kártyás modell, a 635-ös pedig a 4G/LTE változat. Ezen kívül minden másban megegyeznek.

Meghajtásukról egy négymagos Snapdragon 400 processzor gondoskodik, melynek órajele 1,2 GHz. A készülékek 4,5 hüvelykes IPS kijelzővel (854 x 480 felbontású) kijelzővel rendelkeznek, melyek pixelsűrűsége 221 ppi. A telefonokat 5 megapixeles, ZEISS optikával felszerelt autófókusszal ellátott kamerával szerelték fel.

Az aksijuk nem túl izmos, egy 1830 mAh-es BL-5H típussal látták el őket, amelynek köszönhetően aktív használat mellett a készülékek napi szintű töltést igényelnek. A memória sem túlzottan kiemelkedő: 512 giga RAM-ot kaptak. A tárhely pedig mindkét verzió esetében 8 giga, amely szintén nem túl sok, ám jó hír, hogy microSD kártyával 128 gigáig is felturbózható.

A telefonok a felsőkategóriás társaikhoz hasonló felhasználói élményt kínálnak, vagyis olyan appokat is megtalálunk rajtuk, mint a Bing Health & Fitness, a Microsoft Office, a Nokia Camera, a MixRadio és a HERE. Ezeken felül 7 GB ingyenes felhőtárhely is jár hozzájuk. A készülékek hátlapja cserélhető, így könnyen váltogathatunk a Lumia-színek között. 

A két modell nem egyszerre érkezik a piacra. A Lumia 630-as májustól kapható majd Ázsiában, Indiában és a Közel-Keleten, Dél-Amerikában és Európában. Az egy SIM-kártyás verzió adók és illetékek nélküli kiskereskedelmi ára 159 dollár, a dual-SIM verzió pedig 169 dollárba kerül majd. A Lumia 635-ös modell az Egyesült Államokban is elérhető lesz, ám csak júniustól, nagyjából 189 dolláros áron. 

A zászlóshajó Lumia 930

A csúcsmodell jóval izmosabb, 2,2 GHz órajelű Snapdragon 800-as processzorral rendelkezik, és kijelzője is nagyobb, mind a méretet, mind pedig a felbontást tekintve. Az 5 hüvelykes Full HD OLED megjelenítő (441 ppi) 1920 x 1080 pixeles felbontásra képes.  

A kamera is jóval fejlettebb, ráadásul kettő is van belőle. A 20 megapixeles ZEISS optikával ellátott, Dual LED villanóval megtámogatott előlapi kamerával Full HD felbontásban rögzíthetünk videókat, a másodlagos kamera pedig 1280 x 960 pixel felbontásra képes. 

A készülék aksija is jobb: 2420 mAh-es, ám a combosabb proci miatt nem bír sokkal többet szuflával, mint a másik két modell. A memória és a tárhely tekintetében is jobb a 930: 2 giga RAM-mal és 32 giga belső tárhellyel látták el, viszont csökkenti a színvonalat, hogy ez nem növelhető tovább microSD-vel, míg a két másik modellnél akár 128 gigára is feltornászhatjuk. Ehhez a készülékhez szintén 7 giga ingyenes OneDrive felhőtárhely jár. 

A Nokia Lumia 930 okostelefon várhatóan júniustól lesz kapható Európában, Ázsiában, a Közel-Keleten és Indiában adók és illetékek nélküli 599 dolláros becsült kiskereskedelmi áron.

A készülékekről bővebben a Nokia oldalán olvashattok.

 

Ha kíváncsi vagy, milyen újításokkal és funkciókkal érkezett meg a Windows Phone 8.1, olvassátok el az Újdonságok hadával érkezett a Windows Phone 8.1 című cikkünket.

 

 

Vissza