Nexus 7 Full HD kijelzővel – Májusban?

Kütyü Magazin - 2013. január 30.

Májusban debütálhat a Google és az Asus együttműködéséből született Nexus 7 tablet második generációja, melynek előlapján a piaci trendeknek megfelelően egy Full HD kijelző foglalhat helyet.

A DigiTimes értesülései szerint májusban hullhat le a lepel a tavaly nyáron bemutatott, s azóta is rendkívüli népszerűségnek örvendő Nexus 7 utódjáról. A jövevényt várhatóan a május 15. és 17. között megrendezésre kerülő Google I/O konferencián ismerheti majd meg a nagyközönség. Az esetenként túlzásokba eső oldal azt állítja, hogy a második generációs Nexus 7-est is az Asus gyártja, fedélzetén az Android Jelly Bean operációs rendszer teljesít majd szolgálatot, előlapján pedig egy Full HD, azaz 1920 x 1080 képpont megjelenítésére képes, vékony oldalsó kerettel körülvett kijelző terül el. A készülék ára várhatóan úgy fog alakulni, hogy ne pattintsa ki a nyeregből a még forgalomban lévő elődmodellt, ugyanakkor vonzó ajánlatként tarthassuk majd számon a Full HD kijelzős tabletek között.

A friss hírek szerint egy ráncfelvarrt Nexus 10 tablet is bemutatkozhat a közeljövőben, melyet a Samsung gyárt majd, ám a tavaly novemberben megjelent Nexus 10-től eltérően nem kettő, hanem négymagos processzorral és nyolcmagos Mali T678 grafikus gyorsítóval rendelkezik.

 

Nexus 7

 

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza