Új fejlesztői alaplapot jelentett be az Intel

Kütyü Magazin - 2015. október 19.

Az Intel az Arduino miniszámítógép alapítóival közösen bejelentette új, kompakt, fejlesztői alaplapját, amely az amerikai piacon Arduino 101, azon kívül pedig Genuino 101 márkanéven lesz megvásárolható. A fejlesztői platformot kifejezetten kezdő hobbistáknak és oktatási környezetbe szánják. 

Megjelent az első olyan Intel alaplap a piacon, amely egy széles körben elérhető fejlesztői alaplap, és a kisméretű és alacsony-fogyasztású Intel Curie modult tartalmazza. A Genuino 101 könnyen használható és alkalmazható az ún. „alapozó oktatásban”, és Intel Curie modulja révén alkalmas olyan prototípusok megépítésére, melyeknek alapja a számítástechnikai technológia és az internetre való csatlakozás. Ára más belépő szintű mikrokontroller alaplapokéhoz hasonló: tartalmaz gyorsulásmérőt, giroszkópot, és Bluetooth Smart-kapcsolatot is, amely lehetővé teszi okos és összekapcsolt eszközök megépítését is.

Az új alaplap az Arduino többi nyílt forráskódú elektronikus platformjának sorát bővíti, így ingyenesen hozzáférhető hardver dizájn, alkatrész gyártók, és szofveres programozói környezet, mely megkönnyíti bárki számára, hogy interaktív projekteket valósítson meg.

Az Intel Curie moduljára épülő alaplap áll az Egyesült Államokban jövőre induló America’s Greatest Makers elnevezésű technológiai tehetségkutató műsorának központjában is. A műsorban a versenyzők ezzel az eszközzel építik meg prototípusaikat. A tehetségkutatót a Turner Broadcasting sugározza a televíziós és digitális platformjain; producere a többek között Survivort is jegyző Mark Burnett, a United Artists Media Group vezérigazgatója lesz.
 

 

A Genuino 101 az osztályteremben

A Genuino 101 része lesz a Kreatív Technológiák az Osztályteremben elnevezésű kurzusnak Creative Technologies in the Classroom (CTC), melyet az Arduino fejlesztett ki, és amelyet jelenleg 300 iskolában használnak. A CTC-kurzus a világ első olyan ún. physical computing, azaz a szoftveresen vezérelhető fizikai-hardveres rendszereket oktató kurzusa, melyet az általános és a középiskolai oktatásba szánnak. A kurzus támogatja az oktatókat abban, hogy diákjaikat bevezessék a programozás, az elektronika és a mechanika alapjaiba.

Az Intel az Arduinóval közösen azon fog dolgozni az elkövetkezendő években, hogy a CTC-programot világszerte bevezessék az iskolákban. A Genuino 101 használata az oktatásban hozzájárulhat a jövő technológiai iparában dolgozó szakemberek, vállalkozók és feltalálók képzéséhez.

A Genuino 101 2016 első felétől lesz elérhető 30 dolláros (kb. 27 euró) ajánlott kiskereskedelmi áron. Az Intel által gyártott alaplap az USA-ban Arduino 101 márkajelzéssel, az USA-n kívüli országokban – így Magyarországon is – Genuino 101 néven kerül forgalomba. Elérhető lesz azon forgalmazók és kiskereskedők kínálatában, amelyek más Intel hobbistáknak és feltalálóknak szánt eszközöket is árulnak, például Amazon, Conrad Electronic, Farnell Element 14, Microcenter, Mouser, Radio Shack, RS Components and SparkFun kínálatában.

 

Kulcsszavak: oktatás, alaplap, Intel
Vissza